Történelem

A vajdakamarási gyülekezet keletkezése és fejlődése

Az advent-üzenet 1906-ban jutott el Vajdakamarásra Nagy György, vistai könyvevangélista által. Az ő és Kessel Frigyes bibliamunkás bizonyságtétele nyomán 1907-ben egy hét tagú csoport kötött szövetséget az Úrral. Az alámerítés szolgálatát H. F. Schubert testvére végezte. Ezzel a keresztséggel alakult meg a vajdakamarási gyülekezet. Mivel az információk nem teljesek, neveket nem említünk.

A terület prédikátora Huenegart János testvér volt, aki Budapestről látta el az erdélyi gyülekezeteket is.

A gyülekezet fejlődésében négy szakaszt kell megjegyeznünk:

  • 1944-ig a gyülekezet 100 tagon alul volt
  • 1944-1947 között haladja meg a taglétszám a 100 tagot
  • 1955-1961 között pedig meghaladja a 200 tagot
  • 1997 egy jelentős év, mivel a taglétszám meghaladja a 300 tagot

1939-ig a gyülekezet bérelt házakban működött. Ebben az évben ajándékozta Farkas Jánosné testvérnő a mai imaház helyén épült eléggé tágas házát. Ahogy nőtt a gyülekezet, úgy omlottak le rendre a szobák válaszfalai. Majd karzat is épült. Több sikertelen szélesítési kísérlet után, 1975-ben jóváhagyták az újraépítési és kiszélesítési tervet, amelynek alapján készült a jelenlegi épület. A gyülekezet felavatása 1979. november 24-én volt.

A vajdakamarási közösség tagjai áldozatkész munkát végeztek a magyarszováti, visai, kiskályáni embertársaikért. Az említett helyiségekben imaházat is építettek. Az utóbbi években evangelizációs sorozatot tartottak a vajdakamarási és hozzá tartozó gyülekezetben: Timis-Balázsy Sándor, Orbán János, Ilyés János-Béla, Cheţan Emil, Csergedi-Nagy György, Demeter Dániel, Petrik Imre (1997), Kovács-Bíró János, Fitzig Sebastian, Háló István, Jenny Mcbride, John Millea, Csergezán Bernárd, Szász Károly-Zsolt (2012), Köteles Csaba (2013), Forray László (2014) és Farkas Attila (2015) testvérek.

Az 1989-es forradalmat követően a vajdakamarási közösség számos tagja kivándorolt külföldre, de akár Magyarországon, az Egyesült Államokban vagy Ausztriában élnek, a szülőfalujukban szerzett advent tapasztalatuk továbbra is erőt és bátorítást nyújt személyes- és közösségi életükben egyaránt.

A vajdakamarási gyülekezetben a következő lelkipásztorok szolgáltak:

  • Huenegart János
  • Kelemen István
  • Murbach Jakab
  • Kessel Frigyes
  • Mayer Hermann Becsi
  • Truppel Győző
  • Reit János
  • Gáspár József
  • Töltéssi József
  • Betea Petru
  • Bartha Balázs
  • Debreceny Sándor
  • Balázsy Károly
  • Illyés Ferencz
  • Berner Konrád
  • Albu János
  • Wegner Adolf
  • Bauer János
  • Musztafa Sándor
  • Papp Sándor
  • Chiorean Daniel
  • Csiki Zsigmond
  • Gálfi János
  • Soó Károly
  • Gladys Antal
  • Gyéresi József
  • Blénessy Adalbert
  • Nösner Gottfried
  • Moldován Vilmos
  • Treitli Jakab
  • Gyéresi Ernő
  • Timis-Balázsy Sándor
  • Orbán János
  • Cheţan Emil
  • Ilyés János-Béla
  • Csergedi-Nagy György
  • Demeter Dániel
  • Csergezán Bernárd
  • Szász Károly-Zsolt

A 2007. szeptember 29-én megtartott jubileumi ünnepségre készülve a vajdakamarási közösség tagjai önfeláldozóan hozzájárultak az imaház megújítását szolgáló munkálatok elvégzéséhez.

Valamennyien elmondhatjuk, hogy „mindeddig megsegített minket az Úr”. Ha a jövőbe tekintünk, hálával és kéréssel állunk meg az Úr színe előtt, és a zsoltáríróval együtt valljuk: „Hálát adok néked a népek között Uram, és zengedezek néked a nemzetek között! Mert nagy, egek felett való a te kegyelmed, és a felhőkig ér a te hűséges voltod! Magasztaltassál fel, oh Isten, az egek felett, és dicsőséged legyen az egész földön!” (Zsolt 108:4-6)

2 Replies to “Történelem”

  1. Koszta István

    Truppel Győző lelkész vajdakamarasi lelkeszsegerol szeretnék mindent tudni.
    Tisztelettel,
    Dr. Koszta István had történész író

    Reply

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.